Kósa Lajos: a debreceni ellenzéknek csak addig fontos a környezetvédelem, amíg balhét lehet belőle csinálni
A debreceni ellenzéknek csak addig fontos a környezetvédelem, „amíg balhét lehet belőle csinálni” – jelentette ki Kósa Lajos, a FideszElolvasom
Ennek a palinak elment az esze!
Kitermelik Magyarország legnagyobb természetes gáztározójából a párnagázt. Ebben az esetben, azt már később nem tudják használni, így a 2013-ban visszavásároltElolvasom
DK: ha Magyarország nem csak orosz gázt venne, már ma vissza lehetne vonni a „kormányzati rezsiemelést”
Rónai Sándor A Demokratikus Koalíció szerint ha nem csak orosz gázt venne a magyar kormány, már ma vissza lehetne vonniElolvasom
A megosztottak országa
Arold Péter 2010-ben nőtt ki a csirából, majd szépen lassan a propaganda erőteljes hatására érte el mai szintjét a magyarElolvasom
Árnyékos napelemek Kékestetőn
Kékestető – A napelemeknek nem tesz jót a nap, ezért árnyékba szokás telepíteni és a környezetére sem kell sok gondotElolvasom
Szijjártó: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háború okozta európai gazdasági recesszióból
Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzetiElolvasom
Módosúlhat a szociális törvény
Arold Péter A szociális törvény módosításával, ahol a kormány – Orbán Viktor – az egyént jelöli meg a szociális helyzeténekElolvasom
Egy-egy tankerületi igazgató 1,5 millió forintnyi jutalmat kap
Arold Péter Miközben a pedagógusok a bérük miatt sztrájkolna, a tankerületi vezetők brutális emeléseket kapnak. A tankerületek több pénzt fordítottakElolvasom
Márki-Zay válasza Lázár János csúsztatásaira
Márki-Zay Péter Tisztelt Miniszter úr! Tegnap telefonon is kerestem, üzenetet is írtam, de nem hívott vissza, ezért bátorkodom írásban kifejteniElolvasom
Gyurcsány szerint árulás történt Jászberényben
Hétfőn akár fel is oszlathatják az ellenzéki vezetésű jászberényi önkormányzati képviselő-testületet. Az ehhez szükséges előterjesztést a DK helyi erős embere,Elolvasom
Én kitöltöttem. Te kitöltöd?
Arold Péter A Népszámlálás 2022 néven futó információ bekérés sok ember agyában kiverte a biztosítékot, amit meg is értek, hiszenElolvasom
Orbán látta, hogy baj van Putyinnál
Arold Péter „Láttam, hogy elszánt”, „láttam, hogy baj van” – állapította meg Orbán Viktor Putyinról, miután február elején az utolsóElolvasom
Zavarba ejtő intézkedések Dorogon
Az egykor a szénbányászatáról is ismert Komáom-Esztergom megyei település önkormányzata komoly takarékossági szabályokat hozott az önkormányzat által üzemeltetett intézményekben. AzElolvasom
Beszélgetés Bod Péter Ákossal
Az Arcanummal kötött együttműködésünk keretében elindítottuk a “Digitális Történelem” blogunkat, az elmúlt 250 év feldolgozott és digitalizált sajtó anyagjaival. Aglomeráció 2004 AzElolvasom
Nyílt levélben szólítja fel több nem kormánypárti vezetésű település vezetője Orbán Viktort a nemzeti energiacsúcs összehívására
Nyílt levélben szólítja fel több, nem kormánypárti vezetésű település Orbán Viktort miniszterelnököt, hogy hívja össze a Magyar Önkormányzatok Szövetsége általElolvasom
Első fokon elítélték a győrszentiváni színesfém-kereskedőket
Tizenkilenc vádlottat ítélt fegyházban letöltendő büntetésre a győrszentiváni színesfém-kerekedők ügyében a Győri Törvényszék kedden első fokon. A bíróság a nyolcElolvasom
Mit kérdez a kormány?
Nyakunkon a kérdések özöne. Ha érdekel, hogy mire kíváncsi a kormány a 2022-es népszámlálással kapcsolatban és el akarod őket küldeniElolvasom
Ebben a négyesben nem számít, hogy ki kicsoda
A polgármesteri kitüntetések alkalmából írja Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a következőket Facebook oldalán. És igaza van! „A helyi közösségek azElolvasom
Katonai bíróság előtt felelnek tetteikért a mohácsi rendőrök
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette, kiszolgáltatott személy megalázása és katonai bűncselekmények miatt emelt vádat aElolvasom
Kutatásra 943 milliót nyert a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium
Négy éven át végezhet biovédelmi és biobiztonsági kutatásokat egy 943 millió forintos támogatással zajló program keretében a Pécsi Tudományegyetem (PTE)Elolvasom
Mi lett volna, ha…
A sok „sötétzöld”-et én sem szeretem, de ez a feltevés megállja a helyét. Ezek nem a meglévő azonnali kiváltását jelenti,Elolvasom
Dobrev Klára megtartotta első beszédét mint árnyékminiszterelnök
Dr. Bősz Anett Dobrev Klára megtartotta első beszédét mint árnyékminiszterelnök. Programjában nem csak szót, de cselekvést is érdemelt az emberség,Elolvasom
LMP: a magyar energiapolitikán radikálisan változtatni kell
Az LMP szerint a magyar energiapolitikán radikálisan változtatni kell, ezért az ellenzéki párt azt kéri a kormánytól, fogadja el azElolvasom