Megint késsel szúrtak meg egy rendőrt!
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egyElolvasom
Fejér vármegye közéleti hírei
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egyElolvasom
A Velencei-tó partfalfejlesztése mellett megújultak a vendégmólók és korszerűsödnek a közforgalmú hajóállomások is – mondta a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjeElolvasom
Névváltozattással kapcsolatos technikai döntésekről és gazdasági beszámolóról is határozott a Fejér Megyei Közgyűlés november 17-i ülésén. A testület emellett alapítványiElolvasom
Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében – parkjával együtt – kívül és belül megújult Festetics-kastély a FejérElolvasom
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program mintegy 550 millió forintos támogatásával komplex és megújuló energiaforrásokat felhasználó rendszer telepítése valósult megElolvasom
Juhász László a patrióta – Önkormányzati képviselő Székesfehérvár Véleményem a pénteki rendkívüli közgyűlési döntésről. Döntöttünk arról, hogy a Fejérvíz Zrt.Elolvasom
Nincs pénze a székesfehérvári önkormányzatnak arra, hogy fenntartsa a saját tulajdonú Fejérvíz Zrt.-t, így elfogadva a kormány ajánlatát, ingyen azElolvasom
Úgy tűnik, a Fidesz berkein belül sincs teljes egyetértés a módosított fakivágással kapcsolatos rendeletek körül. Székesfehérvár polgármestere is szembe megyElolvasom
A Vidéki közélet a APEV Média – MR3.hu tagja