Főoldal / Közéleti hírek / Módosúlhat a szociális törvény

Módosúlhat a szociális törvény

Arold Péter

A szociális törvény módosításával, ahol a kormány – Orbán Viktor – az egyént jelöli meg a szociális helyzetének felelősségért, gyakorlatilag a „Segíts magadon, az Isten is megsegít” elveket vezeti be a szociális ellátás területén.

Eddig a felelúőség elsősorban az állam, majd az önkormányzatok voltak felelősek. Szabó Tímea Ogy. képviselő szerint:

a hatályos jogszabályban az áll, hogy a szociális ellátás elsősorban az állam és az önkormányzatok feladata. A módosító javaslat azonban kimondja, hogy elsősorban az egyén a felelős, aztán „rátolja” az ellátás felelősségét a karitatív szervezetekre, az egyházakra, az önkormányzatokra és csak a „sor legeslegvégén” szerepel az állam – emelte ki a képviselő.
    A módosító indítvány visszavonását kérő frakcióvezető úgy fogalmazott: Orbán Viktor és kormánya szerint a bajbajutottaknak való segítségnyújtás „egy kommunista dolog”.
    A politikus egyúttal emlékeztetett, pártjuk már benyújtotta azt a javaslatot, ami a következő négy hónapban havi ötvenezer forint rezsitámogatást juttatna minden olyan háztartásnak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbér szintjét. Azt is kérte a kormánytól, hogy nyújtson támogatást a lakóépületek energiahatékonysági felújításához és indítson olyan képzési programot, amelynek résztvevői a későbbiekben a megújulóenergia-szolgáltatás fejlesztéséért dolgozhatnak.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on 19 vármegye.

  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?

    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok The post Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül? appeared first on 19 vármegye.