Márki-Zay válasza Lázár János csúsztatásaira

Márki-Zay Péter

Tisztelt Miniszter úr!

Tegnap telefonon is kerestem, üzenetet is írtam, de nem hívott vissza, ezért bátorkodom írásban kifejteni az alábbiakat.

Ön, az Ön szavát még komolyan vevő vásárhelyi polgárok körében komoly felháborodást keltve, azt híreszteli, hogy önkormányzatunk leállította több iskola uniós finanszírozású felújítási projektjét, azonban ez tévedés, rosszabb esetben hazugság.

A kormány évekig nem hagyta jóvá az érintett iskolák felújítását lehetővé tevő átcsoportosítási kérésünket, miközben az építőipari árak meredek emelkedése miatt óriási veszteségeink keletkeztek. Az idei évben az Önnel való egyeztetést követően a szükségesnél ugyan kisebb, 170 milliós átcsoportosítást a kormány néhány hete valóban engedélyezett – ezt hálásan köszönjük. A projekt ennek köszönhetően újra elindult, a korábbi ajánlatokat ilyen árak mellett fenntartani képtelen vállalkozók miatt a 2 évvel ezelőtti közbeszerzéseket most le kell zárni és újakat indítani. Ez történt mindössze, a kollégáink ezen dolgoznak, mentik, ami menthető. Az új eljárás előkészítési szakaszban van 2022. október 13-tól az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben. Mivel ez egy ex-ante, folyamatba épített ellenőrzéssel járó eljárás, a Hatóságnak előzetesen jóvá kell hagynia az eljárás anyagát, és az ajánlatkérés azt követően indul meg.

Nem tudhatjuk, most mennyi lesz a legjobb ár, de az idei indikatív vagy előzetes ajánlat 800 millió feletti összeget jelez, míg a megemelt keret is csak 580 millió. Jó hír, hogy egy másik projektünkön 80-90 milliós maradvány várható (ritka dolog ez mostanában, a korrupt politikusok például fillérre el szokták költeni a pénzt), ha annak az átcsoportosítását is megengedi a kormány, akkor már 100-150 millió hozzáadásával el is készülhet ez a nagyszerű, a tankerületnek évente soktízmilliós megtakarítást eredményező beruházás! Ennek megfelelően biztos vagyok benne, hogy az EMMI, pardon, a fenntartó Belügyminisztérium nagy örömmel fogja ezt a nekik gyorsan megtérülő összeget pótolni, mi pedig szívesen hozzuk be az elvesztegetett időt.

Mindazonáltal megértem miniszter úr aggodalmát, hogy ezúttal teljesen alaptalanul ugyan, de egy újabb projekt bukását vizionálta, hisz az Ön építkezésekért felelős minisztériuma az utóbbi időben éppen ezzel foglalatoskodik: sorra állítja le a megtervezett beruházásokat, saját beszámolóik szerint is 2000 milliárdos összegnél járva. Amiből kétezerötszáz vásárhelyihez hasonló iskolafelújítást lehetne elvégezni…

Megnyugtató a tudat, hogy még nem született olyan ember, akitől Ön fél – ennek tükrében különösen érthetetlen, miért nem engedik, hogy betegyem a lábam az Önök folyamatosan engem rágalmazó rádiójába, ahol élő adásban, Önnel közös műsorban is örömmel osztanám meg a valóságot az attól elzárt, sötétben tapogatózó, hamarosan pedig éhező és fagyoskodó szavazóival.

Erre a valóban bátor, legfeljebb demokráciában, tisztességes emberek között szokványos gesztusra várok türelemmel, akár egy rendszerváltásig is (melynek csalhatatlan jele lesz egy vagyonosodási vizsgálattal végrehajtott elszámoltatás minden közszereplővel szemben, amire kimondott szavai alapján Ön is nyitottságot mutatott):

Dr. Márki-Zay Péter, PhD

polgármester

„mert okosabbak vagyunk és nem lopunk”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .