Főoldal / Gazdasági élet / Jövőre leáll az Electrolux Nyíregyházán

Jövőre leáll az Electrolux Nyíregyházán

Az Electrolux a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva 2024. januártól nem folytatja tovább a szabadonálló hűtőszekrények gyártását a 650 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi gyárában – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

    Közleményükben ismertetik: a döntést megelőzően a svéd tulajdonú háztartásigép-gyártó óriásvállalat 2022 utolsó negyedévében hatástanulmányban vizsgálta a nyíregyházi telephely versenyképességét, amelynek legfontosabb szempontjai a kapacitás kihasználtsága, valamint a hűtőszekrény termékkategóriákban készített jövőbeli mennyiségi előrejelzések voltak.


    „A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában”

– idézte a közlemény Gönczy Sándort, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatóját, az Electrolux Csoport szenior alelnökét.
    Az igazgató úgy fogalmazott, az Electrolux elkötelezett amellett, hogy a kollektív szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot dolgozzon ki az érdekképviseletekkel, ami méltányos, és segíti a munkatársak jövőbeni elhelyezkedését.
    A közleményben kitértek arra, hogy a cég az illetékes minisztériummal és az önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit.
    Az Electrolux felveszi a kapcsolatot a kormányhivatal foglalkoztatási osztályával, és külső szakértő tanácsadót is bevon, hogy segítsen a termelés leállásában érintett dolgozók mielőbbi elhelyezkedését a munkaerőpiacon. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről – jelezték a közleményben.
    Hangsúlyozták, a döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben, ahol az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt.
    A nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira és ügyfeleire – hangsúlyozták.
    A világ egyik vezető háztartásigép-gyártó vállalata évente több mint 60 millió háztartási készüléket értékesít a világ több mint 120 országában. A csoport forgalma 2021-ben 126 milliárd svéd korona volt, globálisan 52 ezer munkavállalót foglalkoztat.
    Az Electrolux Nyíregyházán 2005-ben 65 millió eurós beruházással hozta létre a gyárát.

Amikor még beruháztak (vajon mi jött közbe?)

Bejelentették: több mint 33 milliárd forintból fejleszt a nyíregyházi Electrolux gyár

Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group – közölte az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban.

Gönczy Sándor elmondta, az óriásvállalat hazai történetének legnagyobb volumenű, 2023-ig tartó beruházása során teljesen megújul a gyártási technológia Nyíregyházán és lecserélik az itt gyártott kétféle termékcsaládot is. Az új beruházás részeként bevezetik a digitális, ipari-automatizációs és robottechnológiát, amivel a nyíregyházi gyár fokozatosan átáll a felsőkategóriás, többek közt az internethez kapcsolható okos készülékek gyártására – ismertette az igazgató, hozzátéve, a beruházás a tervek szerint lényegében nem érinti a munkavállalói létszámot, képzéseket azonban fognak indítani a dolgozók számára.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on 19 vármegye.

  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?

    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok The post Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül? appeared first on 19 vármegye.