Főoldal / Közéleti hírek / Parancsba adott vegzálás

Parancsba adott vegzálás

Közvetlen utasításban adták ki a Fejér megyei rendőröknek, hogy állítsák meg és igazoltassák a Momentum plakátautójában utazókat. Erről Hadházy Ákos is beszámolt Facebook oldalán.

Mint ismert, a Momentum pár napja plakátautót küldött Felcsútra és környékére, Orbán Viktor miniszterelnök házánál is járt, a plakáton pedig a megszorításokra hívták fel a figyelmet és Orbánt tették felelőssé, hogy „egyre kevesebb az emberek pénze”.

Hadházy Ákos 

Amikor valaki felszerel rendőrnek, esküt kellett tennie, amelyben egyebek mellett azt fogadja meg, hogy „az állampolgári jogok érvényesítését“ tartja szem előtt, illetve „a nép érdekeinek megfelelően“ jár el. Veigl Ágnes r. őrnagy, illetve a felettese, aki neki parancsot adott, megszegte ezt az esküt.

Törvénytelen módon, zaklatásként alkalmazott igazoltatással akarja akadályozni a véleménynyilvánítás jogának gyakorlását, bármiféle szabálysértés hiányában is intézkedésre utasítja a szolgálatot teljesítő rendőröket. Teszi mindezt azért, hogy a magyar nép érdekeivel egyértelműen ellentétes politikát folytató kormányt védje. Szégyen.

Szerencsére vannak még a testületben olyanok, akik értik mi a baj ezzel. Köszönöm nekik!


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most The post Lemond Lovasberény polgármestere appeared first on 19 vármegye.

  • Eddigi részvételi adatok

    A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) The post Eddigi részvételi adatok appeared first on 19 vármegye.