Főoldal / Közéleti hírek / Gattyán György és a teqball

Gattyán György és a teqball

Hatvan ország 211 versenyzőjének részvételével rendezték meg decemberben Bangkokban a hatodik teqball-világbajnokságot – írja a nepszava.hu

Az alig több mint hét éves, magyar fejlesztésű sportág fölfutása mégsem egy mesébe illő történet: sok milliárd forintba kerül, és ennek jó részét a magyar adófizetők állják.

A sportág egyik nagy befektetője az a magyar pornó milliárdos, akit bár a NER is kikezdett, indult a választásokon saját pártja jelöltjeként.

A terebélyesedő teqball-birodalom cégei javarészt a pornóvilágot egykor forradalmasított Gattyán György-féle Docler cégcsoport kőbányai főhadiszállásán vannak. Ide van bejelentve a FITEQ is – a székhelye eredetileg a svájci Lausanne-ban volt, 2021-ben innen jött át Budapestre. A Gattyán körüli teqball szövetségek, cégek néhány év alatt súlyos milliárdokat emésztettek fel. Ennek jó része a Gattyán-féle luxemburgi Teqball Holding Sarl-ből érkezett, ám jócskán kivették a kísérletből a részüket a magyar adófizetők is:

Összesítésünk szerint az eltelt években legalább 1,4 milliárd forint közvetlen, magyar és uniós költségvetési támogatás jutott a sportágba. Ám a befolyt közpénzmennyiség ennél lényegesen magasabb lehet, az asztalokat gyártó Teqball Kft. megrendeléseinek egy része is közpénz eredetű.

Persze a Npészava cikk elolvasása után ki-ki döntse el, hogy mennyire nézhető ez a közpénz elherdálásának, vagy csak egyszerűen jó orra volt és van Gattyán úrnak a bizniszhez.

Hadházy Ákosnak is van véleménye a témáról

Mi az a teqball?

A teqball egy gyorsan növekvő, labdás sportág, amely az asztalitenisz és a labdarúgás elemeit ötvözi. Egy különleges, ívelt asztalon játszák, amely elősegíti a labda természetes le- és felfelé ívű mozgását. A játék célja, hogy a labdát a háló fölött a másik játékos felé juttassák anélkül, hogy az a földre érne, és a játékosoknak legfeljebb három érintésük lehet a labdára.

Címlapfotó: Wikipedia (By Rodrik2 – Own work, CC BY-SA 4.0,)

Összeállította: Tények


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Egyedi zuhanykabin tervezés, építés és beépítés – Négy megyében, kompromisszumok nélkül

    Unja a szűkös, szivárgó vagy nehezen tisztítható műanyag zuhanykabinokat? Olyan fürdőszobára vágyik, amely stílusos, időtálló és pontosan illeszkedik az Ön igényeihez? Cégünk szakterülete az egyedi üveg zuhanykabinok tervezése, gyártása, építése és szakszerű beépítése. Legyen szó tetőtéri ferde falakról, aszimmetrikus terekről vagy prémium walks-in zuhanyfalakról, mi a legösszetettebb helyszíni adottságokból is kihozzuk a maximumot Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, The post Egyedi zuhanykabin tervezés, építés és beépítés – Négy megyében, kompromisszumok nélkül appeared first on 19 vármegye.

  • Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?

    Ez egy nagyon jó és a jelenlegi, 40 fokos kánikulában rendkívül fontos kérdés. Elsőre ellentmondásosnak tűnik, hogy pont a legmelegebb napokon, az esti órákban kérnek minket a szakemberek a klímák visszafogására, de a háttérben komoly energetikai és hálózati okok állnak. A jelenség oka az úgynevezett esti csúcsterhelés, ami a villamosenergia-rendszer legkritikusabb időszaka. Nézzük meg pontról The post Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze? appeared first on 19 vármegye.