Főoldal / Közéleti hírek / Vidnyánszky beadta lemondását

Vidnyánszky beadta lemondását

A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója.

Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra színpadra tudjanak állni. Az éjjel megműtötték őket, Vidnyánszky Attila vezérigazgató a napokban rendkívüli társulati ülést tart a sokkos állapotban lévő társulatnak – írja az index.hu

Pénteken két színész sérült meg a Rómeó és Júlia előadásán, akiket súlyos állapotban vittek a kórházba, ahol műtéten estek át. Állapotuk a műtét után is súlyos, de stabil.

A SZÍNHÁZBÓL TÖBBSZÖR JELEZTÉK VIDNYÁNSZKY ATTILA VEZÉRIGAZGATÓNAK, A DARAB RENDEZŐJÉNEK, HOGY A DÍSZLET ÉLETVESZÉLYES.

Az Index információja szerint baleset a színfalak mögött történt, pontosabban valószínűleg a színpad és kulisszák határán, ugyanis a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük.

A balesetet szenvedett két színész Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó.

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert.


Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila magyar színházi rendező és színházigazgató. A magyar színházi élet egyik meghatározó alakja, aki számos díjat és elismerést kapott munkájáért. Jelentős hozzájárulása van a kortárs magyar színházművészet fejlődéséhez.

Vidnyánszky Attila 1964. december 9-én született Beregszászon, Ukrajnában, ami akkoriban még a Szovjetunió része volt. Beregszász a Kárpátaljai területen található, amely hagyományosan erős magyar kulturális jelenléttel rendelkezik. Vidnyánszky Attila olyan régióban született és nőtt fel, ahol a magyar nyelv és kultúra jelentős szerepet játszott a mindennapokban.

Az általa rendezett előadások gyakran reflektálnak társadalmi és kulturális témákra, ismertek vizuális innovációikról, mély emberi mondanivalójukról. Vidnyánszky vezetése alatt több színház is jelentős sikereket ért el, és hírnevet szerzett a magyar színházi életben.

Címlapfotó: Az előadás díszlete. Forrás


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on 19 vármegye.

  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?

    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok The post Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül? appeared first on 19 vármegye.