A Dunakanyarban kirándulva könnyű elmenni mellette anélkül, hogy sejtenénk: a fák között, Visegrád és Dömös között egykor az ország egyik legszebb fekvésű termálstrandja működött. A Lepencei Strandfürdő ma már nem fürdőzik, mégis különleges megálló azoknak, akik szeretik a tájba simuló történeteket, a múlt hangulatát és a nagy panorámákat.
A lepencei termálvízre a hetvenes években bukkantak rá. A közel negyvenfokos víz lehetővé tette egy teraszos kialakítású strand megépítését, ahol a medencékből közvetlen kilátás nyílt a Dunára és a hegyekre. A hely nem a csúszdák és attrakciók miatt volt emlékezetes, hanem a nyugalma miatt: itt tényleg le lehetett lassulni, a vízből figyelni a folyót, és hagyni, hogy a táj dolgozzon helyettünk.
A strand évtizedeken át működött, nyaranta sokak számára jelentett visszatérő programot. Aztán a kétezres években egyre több lett a gond: az épületek elöregedtek, a fenntartás drágult, a fejlesztések elmaradtak. 2007-ben a kapuk végleg bezártak, és azóta a természet fokozatosan visszavette a területet. A medencék csendesek, a betonrepedésekből növények nőnek, a panoráma viszont mit sem változott.
Ma a Lepencei Strandfürdő már nem klasszikus turistaattrakció, hanem inkább hangulatállomás. Nem lehet megmártózni, viszont aki a Dunakanyarban kirándul, annak érdemes tudnia róla. A környék túraútvonalai, a visegrádi hegyoldalak és a folyó közelsége miatt a hely különös időutazást kínál: egyszerre idézi fel a hetvenes–nyolcvanas évek nyarait és mutatja meg, milyen gyorsan visszahódítja a természet, amit az ember magára hagy.
Az évek során többször felmerült a strand újranyitásának vagy átalakításának ötlete, de ezek eddig nem valósultak meg. Így Lepence ma inkább emlék, mint úti cél – egy olyan pont a térképen, amely nem programot, hanem hangulatot ad. Ha a Dunakanyarban jársz, és szereted az elfeledett helyeket, érdemes megállni egy pillanatra, körbenézni, és elképzelni, milyen lehetett itt egy nyári délután, amikor még gőzölgött a termálvíz, és a Duna fölött lassan ment le a nap.
