Szeged városa nemrégiben egy olyan politikai eseménynek adott otthont, amely papíron a „nép hangjáról”, a valóságban viszont egy precízen megtervezett digitális hadsereg fizikai szemléjéről szólt. A Digitális Polgári Kör (DPK) – amit alapítói a magyar „digitális immunrendszerként” emlegetnek – Szegeden próbálta bebizonyítani, hogy a virtuális térben létező ereje a valódi aszfalton is látható.
Virtuális honfoglalás buszokkal
Orbán Viktor tusványosi víziója a „nemzeti algoritmusról” és a „digitális honfoglalásról” Szegeden öltött testet, de a koreográfia a régi maradt. Bár a DPK célja a magyar identitás védelme az online térben, a szegedi gyűlés megtöltéséhez mégis a hagyományos analóg eszközre: a buszoztatásra volt szükség.
A helyszíni beszámolók szerint a szegedi polgárok többsége köszönte szépen, nem kért a regisztrációhoz kötött „közösségi élményből”. Az arénát nem a helyiek, hanem a hálózat fegyelmezett tagjai töltötték meg, akiket az ország számos pontjáról (sőt, még a határon túlról is) szállítottak a helyszínre. Ez a „szervezett spontaneitás” a DPK igazi arca: egy zárt világ, ahol a belépés feltétele a digitális hűségnyilatkozat.
A trollfarm-logika fizikai kiterjesztése
Aki jártas a média belső világában, pontosan látja, mi történik. A DPK-val a politika egy olyan struktúrát hozott létre, ahol a tagok nem csupán szimpatizánsok, hanem „digitális katonák”. Feladatuk a narratíva fenntartása a kommentszekciókban, a „nemzeti algoritmus” pörgetése. A szegedi gyűlés ennek a virtuális hadseregnek volt a díszszemléje.
Csakhogy van egy bökkenő. Míg az interneten tíz ember száz hamis profillal képes eluralni a párbeszédet, a fizikai térben egy ember csak egy helyet tud elfoglalni. Ha a helyi lakosság – jelen esetben a szegediek – nem áll be a sorba, a díszlet repedezni kezd. A szervezett utaztatás éppen ezt a repedést hivatott elfedni: a látvány kedvéért importált tömeggel pótolják a valódi, helyi érdeklődést.
A „nemzeti algoritmus” csődje a valóságban?
A DPK szegedi roadshow-ja rávilágított a rendszer legnagyobb gyengeségére: a sterilitásra. A regisztrációhoz kötött esemény, a kirendelt közönség és a kényelmetlen kérdések kiszűrése (ami, mint láttuk, nem mindig sikerült) azt mutatja, hogy ez a közösség csak laboratóriumi körülmények között működik.
Szeged népe a távolmaradásával azt üzente: a valódi polgári lét nem algoritmusokból és központilag vezérelt kommentelésből áll. A „digitális honfoglalás” talán sikeres a Facebook faliújságjain, de a Tisza-parti város utcáin a valóság még mindig makacsabb dolog a politikai PR-nál. A buszok elmentek, a regisztrált „bajtársak” hazautaztak, Szegeden pedig maradt a csend – és a felismerés, hogy a bérelt lelkesedés sosem lesz azonos a valódi népakarattal.
