A jégkori ember életét bemutató kiállítás nyílik május első felében a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – tájékoztatta szerdán az MTI-t Lengyel György régész, a kiállítás kurátora.
Lengyel György elmondta, a kiállításnak két nagy témaköre van: a jégkori ember művészete és mindennapi élete.
A művészetét bemutató részben többek között a spanyolországi Altamira-barlang festményei is szerepelnek. Fényképeken keresztül mutatják be azt, hogy az ősember a jégkorszakban – amikor a barlang alkotásai készültek, nagyjából olyan 35 ezer és 16 ezer évvel ezelőtti időszakban – milyen művészeti emlékeket hagyott hátra, hogyan jelenítette meg a körülötte lévő világot – ismertette a kurátor.
Hozzátette, a kiállítás első részét képezi egy barlang installáció is, amely egy barlangbelsőt utánzó tér lesz, ahol a mennyezeten láthatók lesznek azok a híres bölényfestmények, amelyek az Altamira-barlangban és egyéb barlangok mennyezetén helyezkednek el.
A kiállítás másik részében – amely a jégkori ember mindennapi életéről szól – eredeti tárgyak, mások mellett vadászfegyverek és bányászati eszközök is lesznek – közölte Lengyel György.
A kiállításról szóló sajtóanyag szerint a tárlaton 20-40 ezer évvel ezelőtt készült, Franciaországban talált lándzsahegyet, fúrót, pengéket, vésőket és bőrvakarókat is megismerhetnek a látogatók.
A kiállítás bemutatja a jégkori ember kialakulását, biológiai jellegzetességeit, létfenntartásának technikáit és eszközeit eredeti műtárgyakon és rekonstrukciókon keresztül – írták a közleményben.