Főoldal / Komárom-Esztergom vármegye / Római szarkofágot találtak Tatabányán

Római szarkofágot találtak Tatabányán

A Kr. u. 1. század közepétől az 5. század elejéig a Dunántúl Pannonia provincia néven a Római Birodalom határterülete volt. Brigetio a provincia egyik legfontosabb katonai és polgári központja volt, amely a mai Szőny területén épült fel.

A limes vonalát követve segédcsapatok táborai és őrtornyok, a megye belső területein falusias települések, Környén egy 3. századi, ún. belső erőd maradványai, az Által-ér vonalát követve pedig számos villagazdaság mind-mind fontos reliktuma a korszaknak.

Számos írott forrás mellett a feltárások eredményeinek köszönhetően viszonylag jól ismerjük vallási elképzeléseiket, temetkezési szokásaikat. A 2-3. század fordulójától kezdve a csontvázas temetkezés szokása vált általánossá Pannoniában, megjelentek a településekről kivezető utak mellett álló kőkoporsók (szarkofágok). A Tatabánya-Kertvárosban előkerült példányt egy római legionáriusnak faragtatták hozzátartozói.

Dr. Barkóczi László megfejtése szerint egy brigetioi katonának állíttatta az édesanyja és a lánytestvére. A szarkofágot kirabolták, amit az oldalán ütött lyuk is bizonyít – egyszerűbb volt ugyanis kilyukasztani, mint a háztető alakú, tömör fedelet eltávolítani. Ennek ellenére a szarkofágtető nem került elő.

A szarkofág – sok egyéb érdekesség mellett – megtekinthető múzeumunk állandó kiállításában. A Metamorfózis keddtől szombatig 10 és 18 óra között várja az érdeklődő közönségét!


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on 19 vármegye.

  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?

    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok The post Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül? appeared first on 19 vármegye.