Főoldal / Közéleti hírek / Tovább árad a lehallgatási botrány

Tovább árad a lehallgatási botrány

Magyar Péter sajtótájékoztatója után vált ismertté, hogy a hangfelvételt Hanzel Henrik készítette, amit a producer/menedzser saját maga osztott meg a Facebookon.

Azt írta: „állampolgári kötelességének érezte”, hogy azt nyilvánosságra hozza:

„Sajnálom, hogy meg kell osztanom ezt a felvételt, de nem maradt más lehetőségem. Azért muszáj ezt meglépnem, mert nem hagyhatom tönkretenni több millió magyar ember álmát. Azért készítettem még júniusban a felvételt, mert Vogel Evelin akkor már öt, Tisza Párthoz közeli embert zsarolt meg”.

Magyar Péter többek között sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy egy a kormányhoz közel álló domain alá fognak felkerülni olyan tartalmak, amelyek kizárólag a lejáratására hoztak létre, többek között vágott, manipulált és az MI által hamisított felvételekből fog állni. Az oldal egyenlőre karbantartási üzemmódban van. A domain tulajdonosa természetes személy, így a jelenlegi GDPR szabályzás szerint nem beazonosítható, tehát magán személy.

A sajtótájékoztatón több ismert személyt is megnevezett, akiket a későbbiekben feltételezhetően megrágalmaznak.

A objectiv.hu domain adatai

Domain:objectiv.hu
Domain-használó:természetes személy
Névszerverek:ns2.dns24.hu ns3.dns24.hu ns4.dns24.hu ns1.dns24.hu
Regisztrálva:2024-07-22 16:16:06
Módosítva:2024-08-03 00:00:20
Lejárati idő:2025-07-22
Regisztrátor:Rackhost Zrt. (Registrar)
Forrás: domain.hu

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

19 vármegye

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on 19 vármegye.

  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?

    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok The post Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül? appeared first on 19 vármegye.