Home / Fejér vármegye / Megint késsel szúrtak meg egy rendőrt!

Megint késsel szúrtak meg egy rendőrt!

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egy fiatalkorúval szemben – tájékoztatott az Ügyészség

Egy rendőr 2023. január 25-én este azért jelent meg a Fejér megyei település egyik társasházában, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért a hétfő óta otthonról távollévő – és éppen a barátjánál megjelenő – gyermekével kapcsolatban. Amikor a bejelentés ellenőrzésére a rendőr megjelent a lépcsőházban, a fiatalkorú lány és 16 éves barátja éppen el akarta hagyni az ingatlant.

A rendőr a lépcsőház egyik lépcsőfordulójában igazoltatni akarta őket, azonban a fiatalkorú fiú a rendőr felszólítását figyelmen kívül hagyva, ki akarta vonni magát az intézkedés alól és megpróbált futva elmenekülni. A rendőr ekkor a fiúval szemben testi kényszert alkalmazott, melynek során a földön fekve aktívan ellenszegült, a rendőrt folyamatosan próbálta lerúgni magáról, valamint több alkalommal ököllel is meg akarta ütni. Amikor a rendőr megkezdte a fiú bilincselését, a támadó hirtelen egy 9 centiméteres pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábszárát.

Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni.

A hivatalos személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a fiatalkorú fiú őrizetét és gyanúsítottként hallgatja ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Felújítástól az új síremlékig – minőség és gondoskodás egy helyen

Magyarországon még mindig sok régi, hagyományos műkő síremlék található, ezért munkáim jelentős részét ezek teljes körű felújítása, javítása, tisztítása és szükség esetén cseréje teszi ki. Emellett gránit és műkő síremlékek készítésével, valamint műkő kerítésfedlapok és ablakpárkányok gyártásával is foglalkozom – minden darabot gondos kézi munkával, az egyedi igényekhez igazítva. A megrendeléseket rugalmasan, rövid határidővel és