Mit üzennek a taxisok a magyar társadalomnak?

KARD

A fél ország azon bosszankodik, hogy a taxisok lényegében kimaradtak az elmúlt hetek kormányzati megszorításaiból. A 33 évvel ezelőtti taxisblokád olyan mélyen beleégett a magyar politika tudatalattijába, hogy a mindenkori kormányok azóta is képtelenek elszakadni ettől az emléktől és mindent megtesznek, ne kerüljenek hasonló helyzetbe.

Mi is történt 1990 október végén, aminek ekkora hatása volt még a mai magyar politikára is. A felfordulást a benzin árának drasztikus és hirtelen emelése okozta. Október 19-én szivárgott ki a hír a Népszavában, majd a Magyar Hírlap erősítette meg 24-én. A MTI 25-én közölt egy összefoglalót az aznapi napirendi pontokról, de ebben az emelés terve nem szerepelt. Délután mégis bejelentették a 65%-os áremelést a szovjet szállítások csökkenésére és az öbölháborúra hivatkozva.

A felháborodott taxisok petícióját nem vette át Siklós Csaba közlekedési miniszter, mire azok lezárták Budapest összes hídját, megbénítva a város közlekedését. Éjféltől a blokád országossá szélesedett, csatlakoztak a magán- és teherfuvarozók is.

„Október 26-án az ország főútjain, a nagyobb városokban szinte teljes volt a blokád, a határokon állt a forgalom. A Ferihegyi repülőteret a fővárosból nem lehetett megközelíteni. Budapest belső területein egyedül a metró közlekedett. A tüntetők csak a mentőket és az egyéb megkülönböztetett jelzést viselő, illetve az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték közlekedni.

Október 27-én a magyar közutak teljes blokádjára ébredt az ország. A taxisok, fuvarozók – a hozzájuk csatlakozott polgári résztvevőkkel egyetemben – megbénították az egész ország közlekedését. Mintegy 600 helyen állítottak útzárat, ez összesen – a fővárossal együtt – 105 helységet érintett. Budapesten a Lánchíd kivételével az összes Duna-hidat lezárták, s 25 főbb csomópontot eltorlaszoltak.” – írja az eseményekről a Múlt-Kor.

28-án folyamatosak voltak az egyeztetések, majd 29-én végül kompromisszummal oldották meg a helyzetet, a kormány pedig elismerte a felelősségét, hogy a döntés bevezetése a megfelelő előkészítés nélkül történt meg.

A fentiekből is kiderül, hogy a blokádot elindító taxisokhoz viszonylag gyorsan csatlakoztak a fuvarozók is. A kormány legutóbbi intézkedéseiben a taxisokkal ellentétben ők is érintettek: a személyszállítóknál megmaradt az ársapka, az áruszállítóknál viszont nem. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a napokban írt is egy levelet Gulyás Gergelynek, amiben tájékoztatást kértek a döntés hátteréről. Pedig, ahogy láttuk, pontosan tudják mi a megoldás…

A fuvarosok ezzel csatlakoztak az olyan cégekhez, mint a Tesco, aminek a vezérigazgatója szintén a napokban sajnálkozott a médiában, hogy milyen rossz nekik az adóemelések miatt. Végeredményben nem csak a piaci cégeket kell itt említeni, hanem az összes olyan társadalmi csoportot, amit az elmúlt 12 évben szépen egyesével darált be a hatalom. Most pedig, amikor mindenkire egyszerre zúdul rá a NER politikájának összes következménye, akkor sem képesek többre a sajnálkozásnál és a levelezgetésnél. Ez tényleg eredményes volt eddig is a kormánnyal szemben.

Magyarország a rendszerváltás óta nem látott gazdasági és társadalmi válság előtt áll, melynek már nem csak egyes kiszemelt csoportok lesznek a kárvallottjai, hanem széles tömegek. A Fideszre jelen pillanatban semmilyen politikai erő nem képes nyomást gyakorolni, miután az ellenzék totális vereséget szenvedett áprilisban. A kormány nem is érzi, hogy bármiben korlátoznia kellene magát, aminek egy szép példája, hogy míg a lengyelek inkább visszatáncoltak a kormányzati alkalmazottak béremelésétől, a Fidesz megduplázta a miniszterelnök fizetését, aki az adminisztrációjában szintén komoly pénzeket osztott szét. Orbán nem is érzi, hogy itthon teendője van, élvezettel hódol a napokban a hobbijának és az amerikai szélsőséges republikánusok konferenciáján sütkérezik a rivaldafényben Dallasban.

Az idő persze ketyeg, apa egyre idegesebb, a putyinfláció és a közüzemi számla nő. A családok bevételei az adóemelések miatt csökkennek, a hitelkamatok elszállnak, a forintot lassan spontán felváltja az euró, sokaknál pedig valós döntési ponttá válik novemberben, hogy fűtés vagy vacsora. A kormányzati kommunikációval ellentétben nem igaz, hogy csak a lakosság kifosztása a megoldás, ezt viszont most tessék eltűni, mert ez van és kész.

Ki kell egyezni Európával, fel kell számolni az ideológiai és haveri alapú pénzszórást, úgy általában a külvilággal vívott harcot fel kell váltania a magyar társadalom előtérbe helyezésének.

Miként lehet erre rávenni a kormányt? Ezt üzenték meg nekünk a taxisok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .